Szabó Nikolettnek hívnak, 27 éves vagyok. Az ELTE-TÓK Csecsemő- és kisgyermeknevelő szakán végzős hallgató vagyok. 2014 márcis óta dolgozom a Szőlőszem csapatában.

Egészen kiskorom óta tudom, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni és a munkám minden pillanatát élvezem. Nagyon fontos számomra a zenei nevelés. A minden napi szituációkban sokat énekelek és mondókázok a gyerekekkel. Úgy gondolom, hogy mind a gyermek, mind a szülő számára nehéz és izgalmas időszak a bölcsőde elkezdése, ezért igyekszem a legnagyobb szeretettel és szakmai tudással átsegíteni őket ezen az időszakon. Mindent megteszek azért, hogy a gyermekek jól érezzék magukat és szeressenek bölcsődébe járni.

Borók Boglárka vagyok, 2019 óta óvodapedagógusként dolgozom.

A nyugodt, biztonságot adó, szeretetteljes légkör mellett célom, hogy a gyermek tapasztalás útján tanuljon, önállósodjon a napi rutin segítségével és egyéni képességeinek megfelelő figyelmet, törődést kapja, hisz ezáltal tud fejlődni.

A gyermek mosolya, jókedve, érdeklődése, pillantása mindig nagy öröm számomra, hiszen együtt éljük meg ezeket a csoda pillanatokat.

Rólam

Somogyi Erika vagyok, 2014 szeptemberében csatlakoztam a Szőlőszem Óvoda csapatához. Tanulmányom az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán végeztem. Régi álmom volt, hogy gyerekekkel foglalkozhassak, óvó néni lehessek, s örömmel töltött el, hogy ez az álmom valóra válhatott.
Óvodavezető helyettesként egyik kiemelt célom, hogy kollégáim számára a szükséges szakmai fejlődési lehetőségek megteremtésében segítséget nyújtsak.
Csoportban végzett munkám során célom, hogy a rám bízott gyermekekkel megismertessem a körülöttük lévő világot, önállóságra, szeretetre, egymás tiszteletére neveljem őket. Fontosnak tartom a barátságos légkör kialakítását a csoporton belül, a környezet szeretetére, a természet védelmére való nevelést, a nyugodt, elmélyült játékot, amelyen keresztül fejlődik a gyermekek emlékezete, képzelete, gondolkodása, s a sokoldalú képességfejlesztés elősegíti harmonikus fejlődésüket. Örömömet lelem a kézműves tevékenységekben, szeretek alkotni és segíteni a gyermekeket, hogy egyéni képességeiknek megfelelően hozzanak létre, alkossanak valamit, ami örömet jelent a számukra. Arra nevelem a gyermekeket, hogy legyenek nyitottak a világra, tartsák be az erkölcsi normákat és a társas együttélés szabályait. Mindezt úgy, hogy sokat dicsérem, ösztönzöm őket és mindig betartom, amit ígérek nekik. Minden erőmmel arra törekszem, hogy a rám bízott gyermekek sok-sok törődést és szeretetet, kapjanak tőlem, a szülők pedig megelégedéssel és nyugodtan hagyják csoportomban nap, mint nap csemetéiket.

Legfőbb célom, hogy a gondjaimra bízott gyermekek érzelmi biztonságban fejlődjenek és váljanak iskolaéretté nagycsoportos koruk végére.

„Az elfogadás olyan, mint a termékeny talaj, ami lehetőséget ad az apró mag számára, hogy azzá váljon, amivé fejlődni képes.” /Thomas Gordon/

Rólam

Právicsné Szanyi Szilvia vagyok, óvodapedagógus, gyógytestnevelő és gyógypedagógus. A Szőlőszem Óvodában az Óvodapedagógusok szakmai vezetése és ellenőrzése is feladatom az óvodapedagógusi hivatásom mellett.

Közel 20 éve foglalkozom gyermekekkel, bölcsődéstől kisiskolás korosztályig. Ez idő alatt nagyon sokat tanultam a gyerekekről, elsősorban maguktól a gyerekektől. Nagyon közel áll hozzám a zene világa, amit igyekszek érvényre juttatni a munkámban is. Pedagógiám alapja, hogy a gyermekek érdeke mindenek felett áll.

Rólam

Pálmai-Csortos Linda vagyok, a Szőlőszem Óvoda fenntartójának vezetője. 2 fiú gyermek Édesanyjaként tudom, milyen fontos a szülő és gyermeke életében az első közösség gondos megválasztása. 2010-ben, amikor megálmodtam a Szőlőszemet, egy igényesen felszerelt, esztétikus és nyugodt, barátságos légkörű hely megteremtése volt a célom, ahol szakmailag magasan képzett, gyermekszerető és gyermekeket tisztelő pedagógusok, szakemberek és dadusok lesznek majd a kollégáim, akik segíteni fognak mindezek megvalósításában. Szerencsés embernek tartom magam, hogy a Szőlőszem ezen alappillérekre támaszkodva létrejött és sikerül napról napra azóta is megmutatnunk, megtanítanunk a hozzánk járó gyermekeknek, hogy „ észre vegyék a hétköznapokban a különlegeset,aminek örülni lehet.” A bizalmat, befogadást és elfogadást árasztó légkörben tevékenységeik során legyenek érdeklődőek, kreatívak és kitartóak, hisz:

„Egész életünkön át nem tanulunk annyit és olyan rövid idő alatt, mint születésünktől az iskolakezdésig tartó időszakban.” (Sedlak- Sindelar)

Magam és kis csapatom nevében szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt intézményeinkben!

…Légy Te is Szőlőszemes csemete, mert játszva tanulni mindig jó!...

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.