Bemutatkozás

Pár gondolat a

SZŐLŐSZEMRŐL

Miért is született meg a Szőlőszem?

A Két Kis Mazsola Non-Profit Kft. játszóházát valós igények kielégítésére hozta létre a 2010-es tanévre, mely Nagykovácsiban, Remeteszőlősön és a környékbeli településeken, kerületekben élő bölcsődés és óvodáskorú gyermekek napközbeni ellátására hivatott, családias légkörű, kis létszámú közösségben. Így jött létre a Szőlőszem I-II-III és Játszóház.

Miután a 3 családi napközit a gyermekek maximális létszámmal belakták, szükségessé vált az intézményesítés és a bővítés, így 2012-ben átalakulva megnyitottuk a Szőlőszem Óvodát és Bölcsődét.

Jelenleg három, angol-magyar nevelési nyelvű, korosztály szerinti differenciált csoporttal plusz bölcsődés korúaknak kialakított kis közösséggel működünk, így a gyermekek 1 éves kortól egészen 7 éves korig élvezhetik a Szőlőszem szeretetét odafigyelve arra, hogy koruknak és személyiségüknek megfelelően gondoskodjunk róluk, lehetőség szerint rugalmasan alkalmazkodva a szülők kéréseihez.
Szakmai programunk megszületése előtt igyekeztünk felmérni a szülői igényeket, helyi adottságokat, és mindezeket integrálni az általunk közvetíteni kívánt nevelési értékekbe. Ennek a folyamatnak az eredményeképpen jött létre a kétnyelvű nevelési-szakmai programunk.
Óvodai programunk épít a hazai tradicionális nevelési értékekre, összhangban van az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjával, fő feladatának tekinti a 3-7 éves gyermekek életkori és egyéni sajátosságainak, eltérő fejlődési ütemének szem előtt tartásával:

Személyiségfejlesztés
Megelőzés
Támasznyújtás
Érzelmi biztonság
Testi-lelki szükségletek
Az egészséges, harmonikus személyiségfejlesztést, a sikeres iskolai beilleszkedéshez szükséges testi, szociális és értelmi érettség kialakítását
Az iskolai potenciális zavarok megelőzését, az óvodai nevelési feltételek sajátos megszervezésével.
A jelzett területeken történő fejlesztés, értelmezésünk szerint: a gyermekek érési folyamatához igazított, életkori sajátosságainak megfelelő, ahhoz messzemenően illeszkedő eszközökkel történő támasznyújtás, amely az éppen fejlődő szomatikus és pszichés funkciók kibontakoztatásához biztosít szociális és tárgyi környezetet.
Ebben meghatározó a 3-7 éves kor alapvető sajátossága – az érzelmi biztonság alapszükséglete, az érzelem vezérelt megismerés, az élmény fonalán haladó gondolkodás.
A testi-lelki szükségletek kielégítése a gyermekek alapvető joga, melyre programunk messzemenően törekszik.
Csoportjainkban kiemelt szerepe van a szakszerűen felépített kétnyelvű nevelésnek, melynek alapja, hogy a magyar nyelvű foglalkozásokkal párhuzamosan a kommunikáció angol nyelven is természetes élethelyzetben történjen anyanyelvi pedagógus segítségével. Játékos „tanulás” közben a gyermekek valójában tudat alatt sajátítják el a nyelvet úgy, hogy azt észre sem veszik.

A nyelvelsajátítás-nyelvtanulás különbségének tükrében azonban világos, hogy a gyermeki gondolkodás és tanulás jellegének megfelelő, tevékenység- és érzelem-alapú nyelvi fejlesztés a gyermek számára nem megterhelő. Mivel nem tudatos tanulásról van szó, hanem élményt nyújtó tevékenységek közben szerzett nyelvelsajátításról, a gyermek nem szembesül hosszú szövegek memorizálásával, az idegen nyelv nyelvtani szabályainak bevésésével, helyesírási feladatok megoldásával, amely nem igényel a gyermektől korához képest megterhelő szellemi erőfeszítést, csupán alkalmat nyújt arra, hogy megismerjen egy, a környezetében használt idegen nyelvet, és ebből a saját tempójában annyit sajátítson el, amennyit tud.
Nagy hangsúlyt fektetünk ezen kívül a környezeti és irodalmi nevelésre, a mozgásfejlesztésre és az iskolaelőkészítésre.
Minden hónapban egy meglepetésprogrammal kedvesedünk a szőlőszemes csemetéknek, melyeket általában jeles napokhoz, hagyományokhoz kötünk. Ilyenkor külső helyszíneken kalandozunk, ezzel is hozzájárulva a gyermekeink széleskörű világlátásához.

A színes napi kétnyelvű foglalkozásokon kívül heti rendszerességgel logopédusunk, és gyermek pszihológusunk is segíti a gyermekek megfelelő fejlődését.
Programunk részeként extra szolgáltatásokat is nyújtunk, mint például a Zenebona, Sport manó és a Meseterápia, mely foglalkozásokat külsős szakoktatók vezetik.

Külön, fakultatív jellegű foglalkozásokon is részt vehetnek a gyermekek: úszás, néptánc, jazz balett.
Elsődleges feladatunknak tekintjük, hogy nyugodt, derűs, kiegyensúlyozott hátteret biztosítsunk a gyermekek önfeledt játékához, mindennapi tevékenységéhez. Mivel a gyermekekkel a nap folyamán szakképzett pedagógusok foglalkoznak, lehetőség nyílik arra, hogy a gyermekeket az egyéni igényeiknek, érdeklődésüknek megfelelően a legoptimálisabban fejlesszük.
Törekszünk az egyéni bánásmód megvalósítására annak érdekében, hogy a hozzánk járó gyerekeknek készségeik, képességeik fejlődjenek.

Küldetésünk a minőségi nevelés, fejlesztés megvalósítása, a boldog, kiegyensúlyozott, környezetével és önmagával harmóniában élő személyiség kialakítása az életkori és egyéni sajátosságok figyelembe vételével játékosan, játékokon keresztül. Mivel az első 4 életévünkben szerezzük meg a tudásunk,ismeretünk 50%-át,érthető hát,miért választottuk hitvallásunknak a következő idézetet:
„Szentnek kell tartanunk a gyermek érintetlen lelkét,
Amit abba ültetünk, minden próbát kiálljon.
Ha rosszat ültetünk bele, megmételyezzük egész életre…
S ha jó magot ültetünk bele, egész életében virágzik!”
Kodály Zoltán

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.